A mágneses anyagok rövid története

Kína az első ország a világon, amely mágneses anyagokat fedez fel és alkalmaz. Már a harcoló államok időszakában nyilvántartások voltak a természetes mágneses anyagokról (például a magnetit). A mesterséges állandó mágneses anyagok gyártásának módszerét a 11. században találták ki. 1086 -ban Mengxi Bitan rögzítette az iránytű előállítását és használatát. 1099 -től 1102 -ig iránytűvel került sor a navigáció rögzítésére, és a geomágneses deklináció jelenségét is találták. A modern időkben az elektromos energiaipar fejlesztése elősegítette a fém mágneses anyagok szilícium acéllemez (Si Fe ötvözet) fejlesztését. Az állandó mágneses fém a 19. században a szénacélból alakult ki a ritkaföldfémek állandó mágnesötvözetéig, és teljesítménye több mint 200 -szor javult. A kommunikációs technológia fejlesztésével a puha mágneses fém anyagok továbbra sem képesek megfelelni a frekvencia -bővítés követelményeinek a lemezről huzalra, majd a porra. Az 1940-es években a holland JL Snoijk nagy ellenállású és jó magas frekvenciájú ferrit lágy mágneses anyagokat talált ki, amelyeket olcsó állandó ferrit követ. Az 1950 -es évek elején, az elektronikus számítógépek fejlesztésével, a Wang An, egy amerikai kínai, először a mágneses ötvözet elemét használták a számítógép memóriájaként, amelyet hamarosan felváltott a mágneses ferrit memória magja, amely fontos szerepet játszott, amely fontos szerepet játszott. A számítógépek fejlesztésében az 1960 -as és 1970 -es években. Az 1950 -es évek elején az emberek úgy találták, hogy a ferritnek egyedi mikrohullámú jellemzői vannak, és mikrohullámú ferrit eszközöket készítettek. A piezomágneses anyagokat az első világháború óta használják a szonar -technológiában, de a piezoelektromos kerámia kialakulása miatt a használat csökkent. Később az erős nyomású mágnesességű ritkafém -ötvözetek jelentek meg. Az amorf (amorf) mágneses anyagok a modern mágneses kutatás eredményei. A gyors oltási technológia feltalálása után a szalagkészítési folyamatot 1967 -ben oldották meg, amely a praktikusságra való áttérés során.